Ma egy kicsit ilyenem van, amolyan megvilágosodás-féle. A dolog arról szólna, hogy az érzelmi indíttatású álmok, ötletek, tervek hogyan szelídülnek racionális és megfontolt munkává.
Amikor újrakezdtük ezt az egész próbálgatást, akkor már közel öt év telt el azóta, hogy nem zenéltünk. Ez elég hosszú idő volt ahoz, hogy egyre erősebb késztetést érezzünk az iránt, hogy újra színpadra álljunk. Ahányszor csak találkoztunk, nem telt el pár perc és máris a zenéről beszéltünk. Időnként külön persze itt-ott beálltunk egy kicsit zenélni, amolyan gőzkieresztésnek. Azonban ezek az alkalmak nem tudták visszaadni azt, amire igazán vágytunk; a közös zenélést, a régi összhangzást, azt, amikor egy pillantásból tudjuk, hogy mit akar a másik, a Bob hangosítását, a fáradt hajnalokat a “reggeli inteligenciával”.
Egy idő után eljött az a határ, amikor senki sem bírta tovább a “tétlenséget”. Ez volt 2005 őszén, amikor újra nekiálltunk havonta egyszer próbálni. Ide vág a bevezető mondat első fele, az érzelmi indíttatású nagy terv. Talán nem tévedek sokat akkor, ha azt gondolom, hogy mindannyiunk fejében valami hasonló elképzelés fogant meg a nagy visszatérést illetőleg. Olyanok mint, nagy koncert szerű buli, tök új számok és egyéb performance-ok. Neki is álltunk nagy lendülettel, komoly előkészületekkel és azt kell hogy mondjam, hogy valami meg is csillant, hogy úgymondjam. Aztán 2006 tavaszán összeomlott a hat emberre nehezen szervezhető próbák rendszere és télig csendben is voltunk. (na itt igen diplomatikus voltam… 
) Némileg sikerült a feszültséget csökkenteni, úgyhogy nagyon nem strapáltuk magunkat a nyár folyamán, hogy: “Hé, most mi lesz, nem játszunk?”.
Szóval kissé letisztultan, megnyugodva decemberben folytattunk a próbákat és ez az a pont, ahová a bevezető mondat második része illik, az az a racionális, megfontolt munka. Hogy miket vetkőztünk le? Hát sokmindenre rájöttünk és sokmindent beláttunk. Többek között, hogy nem kellenek tök új számok, csak módjával, nem kell koncertről álmodozni, elég lesz valahol jó időben egy buli. Valamint ami a legfontosabb: Jól azt tudjuk csinálni, amit régen is csináltunk. A közönség is valószínűleg azt a Panche-Rockot várja vissza, akit legutóbb hallott. Mindezen túl biztos vagyok benne, hogy volna bennünk képesség még sokmindenre, csak nem most. Még nem. Sok minden függ attól, hogy hogyan sikerül majd a fellépés. A próbák sokkal biztatóbbak és sokkal több a pozitív visszajelzés magunktól, ami egyértelműen motiválóan hat mindenkire
Végezetül, hogy a postnak aktualitása is legyen, – aki olvassa vésse be – február 17-én, délután próba. Valószínüleg korábban a megszokottnál, mert Szabolcs barátunk “bérdobol”.
