Újra írnom kell,mivel nagy esemény van készülőben!

2009. november 14-én Felsőcsatáron ismét színpadra lép a Panche-Rock! Yeah!

Az apropó a szokásos Márton napi Liba Bál, amelyet minden évben megrendeznek és minden évben meg is hívnak minket, de mi nem minden évben vállaljuk…nahhh Ezt most nem fejtem ki, de a lényeg, hogy idén – felbuzdulva az augusztusi fellépésünk sikerén – nagy örömmel elvállaltuk a felkérést!

Természetesen országos Barátainkkal a PINKICA zenekarral közösen szórakoztatjuk majd a közönséget, így a jó hangulat magától értetődő! A próbá(k)ról, előkészületekről, a buliról egy következő élménybeszámolóban…

Tehát a lényeg!

Márton napi Liba Bál

Felsőcstár, Kultúrotthon

2009. november 14.  SZOMBAT

PINKICA / PANCHE-ROCK

Gyertek minél többen és érezzétek jól magatokat!

Sz.

Na ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el, miután lejöttünk a színpadról! Igazából ezekért a mondatokért, a közönség reakcióiért, a mosolyokért és a hangulatért már megérte eljönnünk! Pontosítok, csak ezért jöttünk. Nem magunk miatt,nem másért,a közönségért! Kezdjük az elején…

Pont egy évvel ezelőtt volt az utolsó fellépésünk a Zsidányi táborban. Sokat készültünk rá, görcsöltünk is rendesen, de nem volt az igazi. Nekünk nem. Az okok talán abban keresendőek, hogy túlságosan is jól akartuk csinálni és nem arra koncentráltunk amire kellett volna: a közönség szórakoztatására. Miután lejöttünk a színpadról kimondatlanul is azt éreztük mindannyian, hogy ennyi volt, többet nem állunk már együtt színpadon…mivel rossz a repertoár, a kutya nem kiváncsi ránk , nem kell erőltetni azt ami nem megy, nem ránk van már itt szükség, hisz felnőtt egy új generáció, akiknek fogalma sincs arról, hogy kik is az a Panche-Rock. Miért is lenne, hisz ők még a bilit húzták maguk után, amikor mi egy másik korosztálynak játszottuk a számainkat és szórakoztattuk őket…

Szóval világvége hangulat volt és meg is állapodtunk abban, hogy akkor most egy jó ideig ezt ne erőltessük, mert nem muszály. Mindenki ment a maga útján, lettünk közben más zenekarok tagjai, csináltunk jó sok gyereket és alapítottunk családokat (na pont én nem), éltük az életünket, amikor is Pezzy egyszer csak felhívott minket és közölte, hogy “…hát izé, őőő, az van hogy hívták a csatáriak és felkértek minket hivatalosan is egy közös fellépésre a Pinkicával, amit elvállaltunk…” Alap esetben ez nálunk nem így néz ki, mivel mindent előre egyeztetünk és csak utána döntünk egy adott fellépésről, de ez a CETA kérdés annyira evidens volt, annyira egyértelmű, hogy nem volt mese bevállaltuk! Még egyszer írom, annak ellenére, hogy kimondtuk, többet nem játszunk!

Na  innen kezdődött minden… Hogy miért? A közönségért! Tudtuk, hogy ezen a helyen igazán kedvelnek minket, a banda fele innen származik, mindannyian itt töltöttük a fél gyerekkorunkat, sokat köszönhetünk a csatáriaknak és ők is nekünk, és egyébként is zenekari pályafutásunk egyik legnagyobb élménye ehhez a már egyszer megrendezett táborhoz köthető. Úgy emlékszem 2000-ben került először megrendezésre a tábor Felsőcsatáron és azon a bizonyos estén akkora bulit csaptunk, hogy az leírhatatlan. Emlegetjük is még egy-egy storyzás közben mind a mai napig…

Kellemes volt tehát az emlék és valljuk be őszintén, tudtuk, hogy ennek a Panche-Rock életérzésnek a büdös életben nem lesz vége és úgy legbelül nem is akartuk, hogy így legyen… Újra bizsergett mindenünk és tele voltunk tervekkel.

Folyt. köv., mert elfáradtam…

Akkor hát jöjjön a folytatás…

Most úgyis van ihletem és kaptam egy kis boldogsághormont az előbbiekben, így talán menni fog és a költői vénám is remélhetőleg előbújik majd a rejtekéből! Hozok magamnak egy kávét és rágyújtok egy jó szál cigarettára. Kellemes idő van itt az erkélyen, hús szellő fújdogál, halkan szól egy kis Gibonni (mert az jó, tessék hallgatni!!!), tehát minden adott az alkotáshoz!

Szóval… Hogy a tervekből miként lett valóság? Ez egy érdekes történet…

Ugorjunk egy picit az időben. 2009-et írunk már, idősödtünk ismét egy évet, közben belecsöppentünk egy gazdasági válságba, amúgy pedig mindenki éli a megszokott kis életét, gyereket nevel, családot alapít, barátnőzik (gratulálunk BoB és Barbi!), “hajcsa a melót”, zenél valami zenekarban, meg ilyen és ehhez hasonló mindennapi dolgokat csinál, amikor is…. Hát igen! Úgy tavasz tájékán eszünkbe jut, hogy “te úristen, mi elvállaltunk egy fellépést,amire készülni kellene!” Azonnal körtelefonok, szervezkedés, koncepciók és prekoncepciók, tervek, diagrammok meg mindenféle hülye ötlet kerül elő, de eredmény semmi. Na ezek tipikusan mi vagyunk…

Aztán egy pár hónapnyi lelkes egyeztetés után megszületik a nagy ötlet, tanuljunk új számokat! Na ez már valami! Nem mintha nem tudnánk eleget -úgy 200-at- azért az új számok mégiscsak új számok, nem? Szóval időpont egyeztetés Pezzyvel, a család nagyobbik fele -ikrek és Edina- épp vidéken, így van egy kis szabadidő és én is pont ráérek. Autó, telefon, cigi, kávé és indulás Győrbe a nemes cél érdekében: összeállítjuk az új repertoárt! Nos, több órás storyzás és zenehallgatás után megszületett az új Track List, amely több hetes késés után eljutott mindenkihez azzal a jelszóval, hogy “mindneki tanulja meg a következő próbára a számokat!”…

És hogy ennek mi lett az eredménye? Hmm… Ahogy becses zenekari kollégánk és fő kritikusunk BoB mondaná “muszály ezt fiúk? inkább azt csináljátok, amit eddig, ha már mindenképpen zenélni akartok!” És mint mindig, megint neki lett igaza. Az új számok megtanulásából nem lett semmi, pedig nagyon elhatároztuk! Hogy miért nem? Be kellett látnunk, hogy nem megy. No nem a számtanulás, inkább a próbák egyeztetése nem járt igazán sikerrel. Szétszóródtunk a világban, mindannyian elfoglaltuk magunkat más fontos dolgokkal, leköt minket a napi rutin és mindezek mellett képtelen voltunk intenzíven próbálni, ami elengedhetetlen lett volna. Így maradtunk a jól bevált régi módszerünknél: próbáljunk egyet fiúk és meglátjuk.

Nos próbáltunk. Minden képzeletet felülmúlt az a hozzáállás, amit tanusítottunk a próbán, konkrétan örömzenéltünk és nem görcsöltünk be azon,hogy mi vén zenészek majd jól beégünk a fellépésen. Tehát a számtanulások és intenzív próbák helyett összesen 1 azaz egy darab fránya  próbát tartottunk és így merészkedtünk ki a CETA színpadára. Merész vállalkozás, de megérte. Hogy miért? Mert végre azt csináltuk, amihez értünk…szórakoztattunk! Ez megy nekünk. Csak és kizárólag azért,mert van egy kiváló és minden körülmények között hálás közönségünk, akik mindig vevők a dolgainkra és azon az estén ŐK ott voltak! Köszönet ezért nektek/nekik!

Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Ott tartottam, hogy a próbán túl voltunk és elérkezett a fellépés napja. A normális ilyen esetekben az lenne, hogy tele gatyával és egy-két nyugtató itallal a szervezetünkben megérkezünk és szétparázzuk magunkat amíg színpadra nem lépünk. Ehelyett teljesen lazán és minden egyéb hangulatfokozó italtól mentesen beállítottuk a cuccot és hagytuk, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell!

És akkor itt ismét egy kis kitérő… Nagy köszönettel és baráti vállveregetéssel tartozunk a PINKICA zenekar összes tagjának, amiért évek óta elviselik, hogy kvázi fel és levezetnek minket egy-egy fellépésünk alkalmából! Köszi fiúk! Tudjuk, hogy nem érdemeljük meg, de mi vagyunk az idősebbek! Szeretünk veletek játszani! Ugyebár az tudvalévő, hogy mi már egy teljes bulit nem vállalunk, mert nem érezzük, hogy képesek lennénk normálisan végigcsinálni, de velük közösen szívesen fellépünk. Több ilyen alkalom is volt már és reméljük még több lesz a jövőben!

SPECIAL BIG THANKS PINKICA!

Visszatérve a bulira…  A Pinkica bemelegített. Saját magukat is és a közönséget egyaránt. Igen jól nyomták! Aztán egyszer csak eljött az éjfél. Így visszagondolva úgy mentünk fel a színpadra, mintha tíz évvel ezelőtt tettük volna ugyanezt…rutinból. Pedig aztán… Szóval indult az első szám és jöttek az első hangok, Titu jellegzetes orgánuma, Maxi dörmögő basszusa, Pezzy reszelése,Szasza csépelése, Stapi hangszínei, BoB reakciói minderre és egyszer csak összeállt az a jellegzetes PR hangzás! Közben jöttek a mosolyok lentről, a kezek a magasban effektus és az a szeretet amivel fogadtak minket. Mit ne mondjak, borsódzott a hátunk. Teljesen meglepve láttuk onnan fenntről, hogy olyan régi arcok is eljöttek megnézni minket, akikre abszolúte nem számítottunk! Voltak ott Kópházáról (fan clubunknak örök hála, Bea és csapata!!), Zsidányból, Nardáról, Felsőcsatárról, Pornóról, Vaskeresztesről, Horvátlövőről,Peresznyéről, Undról és  még sorolhatnám,hogy honnan, de nem teszem…

Tök jó volt látni, hogy korosztálytól függetlenül élvezték azt, amit adni tudtunk nekik és elnézték nekünk az esetleges hibáinkat, vagy a néhol hamiskás hangokat…mert nem ez volt a lényeg! Aznap este mindenki, aki a mi korosztályunkhoz tartozik (vagy idősebb) újra átélte a régi horvát bulik hangulatát és nosztalgiázott velünk együtt, aki pedig a fiatalabb generációt képviselte, élvezte a kissé poros, de a mai napig aktuális dallamokat “pancserokkos előadásban”!

Mert ez volt a célunk! A szórakoztatás! Ezért jöttünk és ezért vállaltuk!

Be kell látnunk, hogy ehhez értünk és ennél többek mi már nem leszünk. Legalábbis így ebben a formában nem…de nem is akarunk mások lenni…ez áll jól nekünk és ezt élvezzük! Ennyi!

Tehát a buli jól sikerült, volt megint Cesarica, Kako je dobro, Nadalina, Hrvatski mix, becsúszott egy-két nagyar szám is, mert ugye ezek nélkül nincs Panche-Rock buli…és a végén az elmaradhatatlan Boldog szép napok… Játszottunk a megbeszélt 1h helyett 2,5h-t, zeneileg nem voltunk a toppon, de ahogy Miska barátunk (pinkica) tegnap este egy pohár valami mellett megfogalmazta: “Szasza, amikor felmentetek a színpadra megőrültek az emberek és voltak a bulinak bizonyos részei, amelyek olyanok voltak, mintha ez az egész egy nagy “panche-rock-szekta” party lenne…” Viccesen hangzik, de igaz! Ennél nagyobb elismerést még az életben nem kaptunk szerintem és a megfogalmazás is helytálló.

Tényleg DURVÁN JÓ A KÖZÖNSÉGÜNK és hálásak vagyunk nekik minden egyes tapsért és ovációért!

Külön köszönet a szervezőknek, akik meghívtak minket és lehetővé tették, hogy velünk együtt sokan mások is újra átéljék a régi bulik hangulatát! Remek volt, no!

Azt hiszem mára ennyi..

Találkozunk kb. 1 azaz egy év múlva, mert ez már hagyomány nálunk…

Ha olvassátok, nyugodtan kommenteljetek és nézegessétek a képeket, amelyeket egy bejegyzéssel lejjebbről értek el, vagy a “fotóalbum’ menüpont alól!

SzaSza

Kellemes böngészést!

Sz.

A képek hamarosan jönnek és egy élménybeszámoló is…

Addig is türelem…

A tegnapi és a mai napon világra jöttek a legifjabb Panche-Rock bébik!

Időrendben:

2008. február 12. Pezenhoffer Ábel és Zita -akik ikrek – szüleik Balázs és Edina

2008. február 13. Pezenhoffer Gordana, szüleik Laci és Nikoletta!

Szerintem nem semmi, hogy szinte egy napon egy zenekar két tagjának ugyanazzal a vezetéknévvel egyszerre három gyermeke születik meg. Na ilyet is csak a “pancserokkosok” tudnak! Egyébként ajánlom UriGeller figyelmébe az esetet..:)

Viccet félretéve! Pezzy,Edina, Maxy,Niki no és a gyerkőcök! A Stapi, a Titu, a Bob és jómagam nevében kívánok Nektek nagyon sok együtt töltött boldog percet, órát, napot és évet, mindehhez kitartást és legfőképp egézséget… Szombaton pedig “pisiltetünk”és nagyon megünnepeljük, hogy követtétek Krisztián illetve István jó példáját és apukák lettetek!

BoB! Fel kell kötnünk a gatyánkat, mindenki teljesített,most rajtunk a sor!

Respect

Hát üdvözlet mindenkinek, aki olvassa az írást és engedjétek meg, hogy ezzel az idézettel kezdjem, ami egy általam nagyra becsült baráttól származik. Szóval valahogy így van ezzel az egyszerű hobbizenész egy jól sikerült buli után. Először is köszönjük a lehetőséget a rendezőknek, a Tímár-Triónak az együttműködést, valamint végül, de nem utolsósorban a közönségnek a fantasztikus hangulatot!

Na ez most igazi volt! Úgy értem, hogy minden olyan régi emlék és élmény megvolt, amire már régóta vártunk. A pakolás, az, hogy a saját felszerelésünkön játszottunk és az is, hogy a végén együtt össze is pakoltunk. Van a csatári kultúrnak egy varázsa szerintem. Legalább is én nagyon jól éreztem magam. Ez a fellépés egy kicsit pontott tett a csatári búcsú be nem fejezett mondatának a végére. Szerintem ez így sokkal kerekebb volt, felszabadultabb és gördülékenyebb. Hogy mi lesz ezután, az még kérdés. Annyi biztos, hogy szeretnénk sok új számot megtanulni, mert lássuk be, kissé megkopott a repertoir . A fejleményekről még mindenképpen írok itt a blogba, addig is jó szórakozást minden olvasónknak a képekhez!

Először is mégegyszer szeretném a zenekar nevében mindenkinek megköszönni, hogy a nem túl szerencsés időpont és időjárás ellenére megtiszteltek bennünket augusztus 20-án. Köszönjük! Természetesen azoknak is köszönettel tartozunk, akik lehetővé tették, illetve segítettek minket. Puno hvala tehát a Sportkörnek és a Pinkicának.

A buliról is szeretnék írni és hát ez a pár hónap kihagyás a blogon egy kissé árulkodik arról, hogy én személy szerint talán kritikusabban emlékszem fellépésünkre. Talán az objektív értékeléshez szükség volt a készült felvételek meghallgatásához is és ez nem volt elérhető azonnal. Az első élményektől, most már “biztonságos” távolságra vagyunk és így egy kicsit tisztább gondolatok születhetnek. Mint mindenből, ebből is tanulhattunk. Hogyan lehet mégjobban összeválogatni számokat, egyáltalán érdemes-e ilyen hosszú blokkokat csinálni, érdemes-e egyáltalán esetünkben két blokkot csinálni. Valamint nem utolsó sorban mely számokat érdemes és melyeket nem. Az már csak egy személyes bánatom, hogy végül nem sikerült valami új számot előadnunk. Ami persze kivétel nélkül mindenkire ráfér, az a gyakorlás. Másképpen nem lehet pótolni azt a rutint, amit annak idején a hétről hétre zenélés megadott. Mivel teljes bulikat már nem vállalunk, ezért kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, de attól még nagyon sokat számít. Nagyjából ezek lesznek a következő összejövetelünk témái.

Van egy hírünk is, azoknak, akik nem tudják még. November 10-én az iskola libabálján elválaltunk egy 1-2 órás fellépést. Hát ez most egy újabb alkalom Remélem a szerencsésebb időpont olyanokat is elcsábít, akik a bucsui bálra nem tudtak eljönni. Próba pedig november 3-án délután úgy 2 és 6 között valamikor.

Várunk mindenkit szeretettel!

Panche-Rock